A bőrápolás nem csak időszakos szükséglet, hanem egész éves figyelmet kívánó feladat. Bár sokan csak nyáron fordítanak több energiát bőrük védelmére, minden évszak megköveteli azt, hogy a saját szabályai szerint játsszunk.
Egész éves törődés
A bőrápolás tekintetében megfigyelhetjük azt, hogy vannak bizonyos kiemeltebb időszakok, mikor sokkal inkább téma a megfelelő termékek és rutinok alkalmazása, illetve ilyenkor a szokottnál többen fordítanak kiemelt figyelmet saját bőrükre. Ez elsősorban nyáron, illetve télen mutatkozik meg, hiszen előbbi esetben a forróság és az UV-sugarakkal szembeni védelem, míg utóbbi esetben a fokozott vízvesztés, a szárazabb, hűvös levegő és a fűtött terek okoznak problémákat.
A bőrápolás azonban nem időszakos feladat, hiszen elsőszámú védőrétegünk állandó törődést igényel. A folyamat ráadásul itt nem áll meg, hiszen mindenképpen fontos, hogy bőrtípusunknak és az évszaknak megfelelő ápolást válasszunk. Ez pedig tavasszal is ugyanúgy érvényes, így ilyenkor sem mindegy, hogy milyen hidratáló krémet vagy más bőrápolót alkalmazunk, illetve hogyan alakítjuk rutinunkat.

A tavasz kihívásai
A bőrünk tavasszal is válogatott kihívásokkal találkozik, amik ellen a megfelelő hidratáló krém is jó fegyver, de sokkal fontosabb a jól felépített bőrápolási rutin. Ebben az időszakban gyakori probléma a “téli maradéknak” tekinthető kiszáradás és vízhiány, de ahogy melegszik az idő, egyben a fokozott faggyútermelés is beindul, ami éppen ellentétes hatást vált ki. Ilyenkor ráadásul nagyon gyakoriak az allergiás reakciók is, illetve a fokozódó UV-terhelés miatt a fényvédők használata is felértékelődik.
Talán ebből a rövid összefoglalóból is jól látszik, hogy a többi évszakhoz hasonlóan a tavasz sem kíméli bőrünket, de ha felkészülten várjuk, akkor természetesen probléma nélkül, valóban ép bőrrel vészelhetjük át ezeket a hónapokat. A Panarom hidratáló krémek ebben is segítenek, de természetesen a többi bőrápoló termék is hatékonyan segíti a megfelelő védelem kiépítését. A rutin persze ezúttal is fontos.
Mire érdemes figyelni?
A hidratáló krémek kapcsán az első és legfontosabb dolog, hogy a bőrtípusunknak megfelelő terméket válasszunk. Mást igényel ugyanis egy száraz, egy zsíros, illetve egy kombinált bőr és adott esetben hiába választunk egy valóban magas minőségű krémet, ha annak textúrája vagy összetevői ellentétesek a bőrünk igényeivel. A textúra persze évszakonként változhat, így az idő melegedésével érdemes lehet valamilyen könnyebb hidratáló krémre váltani, ami nem nehezíti el túlzottan a bőrünket.
Ezen felül természetesen a jól felépített rutin is aranyat érhet. A bőrápolás ugyanis nem csak egész éves, de egyben mindennapos feladat is, amihez szükség van egy bejáratott rutinra, legyen az reggeli vagy esti. Ennek kapcsán pedig nem csak a hidratáló krémek, tonikok vagy szérumok jelentőségét érdemes kiemelni, hanem a rétegezés fontossága is megkerülhetetlen. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik réteget mikor visszük fel, hiszen ezek egymás munkáját segítik, hatásaikat erősítik.









