Akár meglévő otthonunkról van szó, akár egy olyan házról, lakásról, amit örököltünk, vásároltunk, időről időre elengedhetetlenné válik, hogy elvégezzünk egy kisebb, vagy nagyobb felújítást. Az ilyen típusú felfordulást senki se szereti, hiszen a lakásban felfordulás van, zajlik a fúrás, a faragás, a bontás, a beépítés és különösen kellemetlenné válik, ha a költségek elszabadulnak és messze túllépik azt a keretet, amit erre szántunk.
Ezért az ilyen dolgokba érdemes egy alapos tervezéssel belevágni. Elsősorban kitalálni, milyen költségvetés áll rendelkezésünkre, melyek az elképzelésünk főbb pontjai, mennyi idő alatt tervezzük annak megvalósítását. Ilyen szempontból fontos meghatározni a nagyobb és fontosabb tételeket is, például, eldönteni, hogy fa, műanyag, vagy alumínium ablakok lesznek-e beépítve.
Ha a költségvetésünk nem annyira szűkös, akkor érdemes az alumíniumból készült ablakokat választani. Ezek a korszerű kidolgozású nyílászárók többféle méretben, formában, színben kaphatóak és korántsem keltenek már olyan rideg hatást, mint pár évtizeddel korábban. A megfelelő választással a lakás díszei lehetnek. Emellett, könnyen tisztíthatóak, jól szigetelnek és időtállóak.
A felújítás legfontosabb lépései
Mielőtt belevágnánk a lakás felújításába, első lépésként mindenképp ragadjunk ceruzát és papírt, vagy esetleg egy laptopot és vessünk papírra a legfontosabb dolgokat. Elsősorban a felújítandó tételeket kell kilistázni, mellé tenni az elképzelt megoldások árfekvését és nyilván a rendelkezésre álló összeget is. A megfelelő tervezéssel számos kellemetlenségnek vehetjük elejét.
Fontos, hogy a vágyaink összhangban legyenek a lehetőségeinkkel, tehát ne támasszunk túlzott elvárásokat. Legyünk tisztában a lakás jellemzőivel, paramétereivel, saját lehetőségeinkkel és a kivitelezés esetleges buktatóival. Ha a költségeket kell racionalizálni, legyen az egyik irányadó dolog az, hogy egy adott megoldás, amely költségesebb, ki is lesz-e használva, vagy csak ott fog állni a lakásban. Az ilyen újításokról érdemes lemondani elsőként.
Sarkallatos pont és nagyban meghatározza például a költségeket is, hogy magunk végezzük-e el a felújítást, vagy mestereket alkalmazunk. Az előbbi olcsóbb, az utóbbi viszont biztosabb. Ezzel kapcsolatban egyfajta irányelv lehet, hogy mi magunk, barátaink, családtagjaink mennyire értünk a szóban forgó munkálatokhoz. Általában a köztes megoldás a legjobb, tehát az egyszerűbb dolgokat mi magunk megcsinálhatjuk, a komolyabb munkálatokhoz, mint a vízvezeték- vagy a villanyszerelés viszont nem árt mestert hívni.
Az előzetes tervezés fontos része a kivitelezés menetrendjének összeállítása. Nyilván ez is nagymértékben függ attól, hogy teljes, vagy részleges felújításról van szó, de alapvetően létezik egy logikai sorrend, amit most bemutatunk.
Az első lépés mindig a hely biztosítása és a bontás. Illetve, a bontás során folyamatosan takarítsuk el a törmeléket, hogy ne akadályozzon bennünket a folytatásban. Ha ezzel megvagyunk, akkor következhet a felújítás előkészítése, vagyis az alkatrészek, festékek, munkaeszközök beszerzése és elhelyezése.
Ezek után jöhetnek igény szerint az olyan tevékenységek, mint az ablakok esetleges cseréje, a gáz, a víz, a fűtés szerelése, javítása, a kőműves és a festési munkák, majd az olyan dolgok, mint a padlózaat, az ajtók és egyéb bútorok.
Megfelelő előkészítéssel, tervezéssel ezeket a minimális bosszúság mellett tudjuk megvalósítani.