A legtöbb ember tisztában van a testünket érő káros hatásokkal, és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk tenni is ellenük. Erős napsütés mellett UV-szűrős napszemüveget viselünk, nyáron naptejjel kenjük a testünket, és kalappal vagy sapkával óvjuk magunkat a napszúrással szemben. Heves esőzés esetén esernyőt tartunk a fejünk fölé, míg télen réteges öltözékben lépünk az utcára. Van azonban egy olyan káros hatás, ami szintén nap, mint nap ér bennünket, mégis kevesen tudnak róla, és még kevesebben védekeznek ellene.
Kék fény, a modern kor ádáz ellensége
Tapasztaltad már, egy hosszú munkanap után, hogy homályosan látsz, és szúrnak a szemeid? Esetleg gyakran küzdesz migrén szerű fejfájással, de orvosi okok nem állnak a tünetek hátterében? Esténként nehezen alszol el vagy gyakran felébredsz az éjszaka közepén? Ezek mind-mind a kék fény mellékhatásai lehetnek…
A szem számára az egyik legkárosabb fényspektrum a 400-500 nm közötti kék fény, amely a legrövidebb, legnagyobb energiájú hullámhossz. Ugyan a mindennapi életünk szerves részét képezi, a különböző monitorokból, telefonok és tabletek képernyőjéből áradó kék fény már káros az egészségre. Nagy energiájának köszönhetően könnyedén átjut a szaruhártyán, behatol az éles látás központjába, és komoly egészségügyi problémákat okozhat. Ha egy nap több órát töltesz a számítógép vagy televízió előtt, érdemes lenne megfontolnod, hogy hogyan tudod megóvni a szemeid a plusz terheléstől.
Éjszakai üzemmód
Néhány évvel ezelőtt még csak informatikusok és fejlesztők körében volt ismert a kék fényt korlátozó alkalmazások használata, ma már azonban minden telefonon, laptopon, és számítógépen van lehetőségünk a kijelző színkomponenseit automatikusan szabályozni. Az ingyenesen letölthető alkalmazások napszaktól függően állítják a monitor fényének intenzitását úgy, hogy a kék fény helyett sárga színt sugározzanak nagyobb mennyiségben, ezáltal összhangba hozva a monitor fényét a szoba megvilágításával.
De vajon elegendőek ezek az egyszerű beállítások ahhoz, hogy megóvjuk a szemünket a káros sugárzásoktól?
Kékfény szűrő monitor szemüveg
Sajnos nem minden esetben. A kijelzők ‘éjszakai üzemmódja’ ugyan csökkenti a káros kék fény kibocsátást, de elhalványítja a kijelzőt, módosítja a színeket, és a háttérvilágításból áradó kék fényt sem szűri meg.
A legjobb megoldást az úgynevezett kékfény szűrő monitor szemüvegek nyújtják, amelyek speciális kék fényt blokkoló lencsékkel csökkentik a szem digitális terhelését. Ezek a kiegészítők dioptria nélkül, színtelen lencsékkel is kaphatók, így zavaró elszíneződés nélkül végezhetjük a munkánkat, vagy élvezhetjük a kikapcsolódásra szánt időt a monitor előtt. Szükséges látáskorrekció esetén dioptriás szemüvegre is kérhető a kékfény szűrő réteg, amely szintén direkt védelmet biztosít a kék fényspektrum káros hatásaival szemben, és segíthet a szemeink egészségének megőrzésében. Monitor szemüvegek többféle stílusban is elérhetőek mindkét nem számára.