Amikor együtt élünk valakivel, óhatatlanul is előkerül előbb vagy utóbb az a kérdés, hogy milyen módon lenne érdemes megoldanunk a felmerülő pénzügyi kérdéseket. Az köztudott, hogy erre többféle válasz is létezik. De vajon melyik az ideális?
Ha bizonytalanok vagyunk…
Előfordulhat, hogy úgy érezzük, a sokféle tanács ezer irányba visz bennünket, és nem találjuk a számunkra ideális kiutat. Nem kell ekkor sem kétségbe esnünk! Az OnlinePszichológus szolgáltatásán keresztül online pszichológus általi, szakmailag teljesen korrekt támogatást kaphatunk, és így még otthonról sem kell majd kimozdulnunk.
A hagyományok rabságában?
Régen, a ‘70-es, ‘80-as években a közös kassza volt elterjedt, mégpedig úgy, hogy az asszonyok felügyelték a pénzügyeket. Ez már a ‘90-es évekre is megváltozott, elsősorban az anyagi javak kezelését illetően. Hiszen ekkor már a többség a közös döntések mentén gondolkodott. A két fél által megszerzett bevétel sorsáról legtöbbször közös erővel döntöttek a házaspárok.
Manapság sokkal sokszínűbb képet kapunk, és a jól működő rendszerek is változtak. Vajon miért?
A helyzet is más lett…
Érdekes információ, hogy gyakran befolyásolják a szülők tapasztalatai a párokat abban, hogy milyen döntéseket hoznak. Emiatt már a nevelkedés szerepe sem elhanyagolható tényező ebben a kérdéskörben.
Érdekes eredmény, hogy a kutatások szerint, ha tanultabb a pár női fele, akkor gyakrabban fordul elő a közös kassza. Ilyenkor a hölgyek is beteszik a járandóságukat a közösbe. Ugyanakkor, ahol kisebb a bevétel, jellemzőbb a női irányítás. Az ok elsősorban abban keresendő, hogy itt a hölgyek több lehetőséggel bírnak a pénz helyes felosztásában, ami annak felhasználását illeti.
Ilyenkor ugyanis eleve kiesik számos lehetőség, amiről dönteni lehetne, elsősorban a létfenntartásra irányul a bevételek elköltése.
Sokféle út közül kell megtalálnunk az ideálisat
Független a bevételek kezelése, amikor mindenki egyedileg dönt a saját keresetéről. A közös kiadásokat akár egymásnak utalva fedezik, a fennmaradó összeget pedig mindenki a saját belátása szerint költi el, illetve rendelkezik róla más módon.
Nagy fizetéskülönbségnél előfordulhat, hogy ezt a helyzetet nem sikerül jól menedzselni. Ilyenkor felmerülhetnek egyéb alternatívák. Ez azonban problémákat generálhat, ha a pénzről a két fél nem hasonlóan gondolkodik. Ahogy az is gond lehet, ha az anya kiesik a munkából a gyerekek vállalása miatt, és aránytalanná válnak a terhek.
Közös kasszánál általában egy számla van, ahonnan költ a család. Ám itt sem mindegy, hogy ki milyen jogokkal rendelkezik a költések felett. Előfordul, hogy nemcsak a számla, hanem a pénz kezelése is közös felügyelet alatt van. Ez konfliktusokat generálhat akkor, ha nem egyformák az elképzelések a költések tekintetében.
Persze ennél bonyolultabb megoldások is elképzelhetők. Ami a párkapcsolat szempontjából elsődleges, az az, hogy meg tudunk-e egyezni a feltételekben, így megtalálva egy mindenki számára vállalható opciót.