Alighanem a szeszesitalok között az egyik legáltalánosabban elterjedt, kedvelt ital a vodka, amit elsősorban annak köszönhet, hogy nagyon sokszínű nedűről van szó, mind a fogyasztás formáit, mind azt tekintve, hogy mennyire széles választék érhető el a piacon.
Ez természetesen megnehezíti azt, hogy kiválasszuk a számunkra legideálisabb változatot. Ebben a cikkben pontosan emiatt igyekszünk segíteni egy kicsit azzal, hogy körüljárjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére azoknak, akik ráadásul jó minőségű nedűt szeretnének fogyasztani.
Válasszuk el az ocsút a búzától!
Könnyebb dolgunk lesz szerencsére, mint Hamupipőkének, hiszen ma már akadnak olyan webáruházak, amelyek rámennek a minőségre. Ha színvonalas kínálatot szeretnénk megismerni, a Prémium Italnagykereskedés Online vodka választékát határozottan érdemes megtekinteni. Nézzünk néhány olyan márkát is, amiben biztosan nem fogunk csalódni!
Mit szólnál egy francia vodkához?
Amennyiben egy igazán exkluzív vodkát szeretnénk megkóstolni, érdemes a Grey Goose márkát közelebbről is megismernünk. Annak ellenére, hogy a szülőhazája nem Oroszország, biztosan el fog varázsolni bennünket, hiszen valóban prémiumminőséget tisztelhetünk benne.
A titok, ami miatt ez az egyik legnépszerűbb vodka azok körében, akik valóban élvezni szeretnék az ízeket, az az, hogy kizárólag minőségi alapanyagokat használnak a gyártás során. Már a búza is, amiből készül, az egyik legtisztább fajta, ami Picarde tájairól származik.
A kristálytiszta forrásvíz hozzáadásával lesz igazán tökéletes az összetétel, amire a különleges lepárlás teszi fel végleg a koronát. Fogyaszthatjuk kedvünk szerint, hiszen tisztán is isteni, de jég kíséretében vagy egy ínycsiklandó koktélban is abszolút tökéletes ízélménnyel kényeztet bennünket.
Ha vodka, akkor orosz?
Azok számára, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a vodka orosz legyen, javasoljuk a Belugát, ami szintén a prémiumminőségű vodkák számát gyarapítja. Nem véletlen, hiszen itt is gondosan válogatták meg a felhasznált komponenseket, valamint odafigyeltek arra is, hogy az érlelés folyamata még tovább tökéletesítse a nedűt.
A forrásvíz egyenesen Szibériából való, a vodka pedig olyan hozzávalóktól nyeri el végül egyedi karakterét, mint a méz, a zabkivonat, valamint a vanília.
Az Absolut vodka abszolút finom
A svédek sem maradhatnak ki a sorból, ha az exkluzivitás és a népszerűség a fő szempont. Itt is a forrásvíznek és a minőségi búzának köszönhetjük elsősorban a kiváló végeredményt, amelyek tisztaságukkal, valamint természetességükkel szerzik rajongóikat. Még extra cukrot sem tesznek hozzá a gyártási folyamat során.
Nem csak a búza lehet kiváló alap
A Ciroc vodka egyedisége abban rejlik, hogy búza helyett szőlő az alapanyag, amelyből készül. Éppen emiatt ha az a cél, hogy minél különlegesebb vodka kerüljön a poharunkba, és valami szokatlanra, páratlanra vágyunk, akkor nem is kell tovább keresnünk, hiszen máris megtaláltuk.