A kérdés első hallásra provokatívnak tűnhet, mégis egyre gyakrabban találkozunk vele. Hiszen soha nem volt olyan kényelmes az életünk, mint ma: pár mozdulattal házhoz rendelhetünk mindent, a fűtés automatikusan kapcsol, a világ információi egy érintéssel elérhetők. És mégis, sokan érzik úgy, mintha valami hiányozna. Mintha a jólét mögött egy csendes üresség húzódna meg.
A kényelem nem ellenségünk. A modern élet számos áldása segít abban, hogy több időnk maradjon arra, amit szeretünk, és kevesebb energiát kelljen fordítanunk a túlélésre. Mégis, van valami, ami láthatatlanul kicsúszott a kezünkből: az erőfeszítés értéke. Amikor minden könnyen elérhetővé válik, lassan elveszítjük azt a fajta belső izmot, amely a küzdést, az elmélyülést, a célokért való lendületes munkát jelenti.
A lélek furcsa lény: nem attól érzi jól magát, ha mindent könnyűnek talál, hanem attól, ha van valami, amiért érdemes elindulni reggelente. Az ember akkor érzi a saját súlyát a világban, ha van tere növekedni, alkotni, küzdeni és megélni az apró győzelmeket. A teljesen akadálymentesített élet néha pont ezeket a rétegeket mossa le rólunk. Nincs visszajelzés, nincs valódi kihívás, csak a folyamatosan rendelkezésre álló kényelmi buborék.
A másik láthatatlan tényező a kapcsolatok minősége. A technológia megkönnyíti a kommunikációt, de nem helyettesíti az emberi jelenlét mélységét. A komfortzónánk kényelme sokszor olyan, mint egy meleg takaró: biztonságos, de néha túlságosan is elzár a világtól. A depresszió egyik csendes forrása lehet az elszigetelődés, amely lassan, észrevétlenül telepszik ránk.
A jó hír az, hogy a kényelem és a lelki egészség nem zárják ki egymást. Létezhet olyan élet, ahol élvezzük a modern kor vívmányait, mégis megteremtjük a lélek számára szükséges tereket. Ez a tudatosság kis lépésekben épül.
Ilyen lépések lehetnek például:
teret adni a fizikai aktivitásnak, amely az egyik legerősebb természetes antidepresszáns,
rendszeresen kilépni a komfortzónából, akár apró döntésekkel,
alkotni valamit a saját kezünkkel, a konyhában, a műhelyben vagy a zenében,
időt szánni a személyes találkozásokra, nemcsak az online jelenlétre,
naponta egy kis „jó fáradtságot” keresni, ami után valódi elégedettség tölti el az embert.
Nem a kényelem tesz depresszióssá bennünket, hanem az, ha közben lemondunk a növekedés és az emberi kapcsolódás lehetőségeiről. Ha visszaépítünk valamit abból, ami mindig is éltetett bennünket – a mozgásból, a közösségből, az alkotásból –, akkor a kényelem nem teher, hanem segítség lesz egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez.
Végső soron nem a világ kényelme határozza meg a lelki állapotunkat, hanem az, amit mi kezdünk vele. Létezhet olyan élet, ahol a meleg szoba, a puha takaró és a modern eszközök nem gyengítenek, hanem épp ellenkezőleg: erőt adnak, hogy bátrabban és tudatosabban éljünk.
