Amikor nem történik semmi – és ez éppen elég
Január különös hónap. Már nincs benne az ünnepek fénye, de még nem hordozza a tavasz ígéretét sem. A zaj elcsendesedik, az utcák, a naptár és sokszor a gondolataink is üresebbnek tűnnek. Ez az üresség azonban nem hiány, hanem tér.
A januári csend nem problémát jelez, hanem állapotot. Egy olyan időszakot, amikor nem történik látványosan semmi, mégis sok minden rendeződik a felszín alatt. Ahogyan a földben a gyökerek télen dolgoznak, úgy dolgozik ilyenkor a belső világ is.
Ebben a csendben gyakran felerősödik az érzés, hogy „kellene már valamit csinálni”. Haladni, bizonyítani, előre lépni. Pedig a január nem kér teljesítményt. Nem sürget, nem ösztökél. Inkább visszahív egy lassabb, természetesebb létezéshez, ahol az érték nem a látható eredményben, hanem a belső rendeződésben mérhető.
A csend lehet zavaró is. Ilyenkor könnyebb észrevenni azokat a gondolatokat, amelyeket év közben elnyom a zaj. De ez nem veszély, hanem lehetőség. A januári csend nem azért van, hogy megoldásokat követeljen, hanem hogy megmutassa, mi az, ami valóban figyelmet kér.
Nem kell ilyenkor válaszokat találni. Elég jelen lenni. Engedni, hogy a napok egyszerűen teljenek, hogy a reggelek ne akarjanak többek lenni annál, amik, és hogy az esték ne hordozzanak lezárási kényszert. A csend akkor válik támogatóvá, amikor nem akarjuk megtörni.
A január arra emlékeztet, hogy az élet nem folyamatos építkezés. Vannak időszakok, amikor az alapok rendeződnek újra. Amikor az irány még nem látszik, de az iránytű már finoman mozdul. Ez a mozdulás halk, és könnyű lenne figyelmen kívül hagyni. Pedig gyakran itt születnek a legfontosabb belső elmozdulások.
Ha sikerül elfogadni ezt , akkor nem üres hónapként élünk meg egy januárt, hanem pihenő térként. Olyan térként, ahol nem kell jobbnak, gyorsabbnak vagy hatékonyabbnak lenni. Elég egyszerűen jelen lenni, és megengedni, hogy az év lassan, a maga ritmusában kezdjen kibontakozni.
Kép forrása: stock fotó
